"Olyasvalami az ember, amin felül kell kerekedni. Mit tettetek ti, hogy felülkerekedjetek rajta?"      Mesterséges intelligenciával generált kép Nietzschéről.

Hadi Karimi Digital Sculptor

 

Nietzsche teája

Nietzsche életműve az egymással szöges ellentétben álló gondolkodók és ideológusok tetszését is elnyerte, előszeretettel sajátították ki és használták olyan elméleti és gyakorlati kalandok alapvetéseként, melyekhez sem tartalmilag sem személyesen semmi köze sem volt. Ezt talán az általa legtöbbször választott aforizma műfaj is elősegítette, meglepően könnyű őt tetszőleges céllal, el sem olvasva idézni. Félreértett, kiragadott gondolattöredékek, ötletek, eltérített, eltwitteresített formában, életmódtanácsadás ala True Detective.

 Hála Giorgio Collinak és Mazzino Montinarinak,  az ötvenes években kezdődött alapos kutatás eredményeképpen ma már szinte mindent tudunk Nietzschéről, de nem úgy, ahogy ő tudott rólunk mindent. Állítólag Montinari, aki a kommunista párt tagja volt, könnyen bejutott az a keletnémet fennhatóság alá tartozó weimari archívumbat. Ismerjük életútjának részleteit, utazásait, nagyon is plátói szerelmeit, tudjuk milyen könyveket kölcsönzött a könyvtárból és azt is, hogy melyeket nem.

A hivatalos egyetemi filozófiai életen kívül állva rendszeres és egységes filozófiai rendszer létrehozása helyett, poligrafikus szorgalommal szórta túlfűtött, polifón átkait és óhajait a dekadens jelenre, amiből – mert mi is a történelem gyermekei vagyunk - sokat mi is magunkénak érezhetünk. (Hogy miért, arról néhány mondat  itt.)  Gyönyörűen írt, a német próza legnagyobbjai közé tartozott. Fiatalon szerzett egyetemi tanári állását egészségének hanyatlása miatt hamar feladni kényszerült és ettől kezdve Svájc, a francia és az olasz Riviera, valamint Torino között bolyongott, vándorolt, és írta remekműveit.

Imádta az életet, és az ételeket, különösen az édességeket és a fagyit, a mediterrán konyhát, minden reggel teával indított, viszonylag olcsó trattoriákban költötte kevés pénzét, majd órákig sétált, vagy napokra szobájába zárkózva írt. A Riviéra enyhe éghajlata mérsékelni látszott rosszulléteit, fejfájásait és az egyre gyengébben látó filozófust megajándékozta azzal, amire a legjobban vágyott: a fénnyel.

"Ami itt Torinóban furcsa, az a vonzerő, amit gyakorlok, még ha a lehető legszerényebb is vagyok és semmit sem követelek. De amikor belépek egy nagy üzletbe, minden arc megváltozik. A nők az utcán megbámulnak, az én drága öreg boltosom pedig a legédesebb szőlőt teszi nekem félre leárazva! A legjobb trattoriák egyikében eszem, két hatalmas emeleten termek és szobák. Egy frankot fizetek minden étkezésért  +25 a borravaló – a lehető legjobban elkészített ételek bámulatos választékából. Fogalmam sem volt róla, mi a hús, a zöldség, el sem tudtam képzelni, milyenek ezek az igazi olasz ételek. Ma pédául a kitűnő ossobuchi, a jó Isten tudja, hogy mondják németül, hús a csodálatos velőscsonton. Hozzá valami elképesztő finoman elkészített brokkoli, előtte a tökéletes makaróni. Az engem kiszolgáló pincérek kifinomultak és udvariasak és a legjobb, hogy senkit sem kell hülyére vennem. Mivel még minden lehetséges az életemben, megjegyzek mindenkit, akik ebben a különös időszakban fedeztek fel engem. Azt nem ígérem, hogy a jövendőbeni szakácsom lesz az, aki ma kiszolgált. És szerencsére senki sem téveszt össze valami némettel."

Mindenki találhat saját magára szabott passzusokat és műveket életművéből. Legtöbben a próza és a költészet határán egyensúlyozó "Imígyen szóla Zarathustrában" kikristályosodott, metaforikus filozófiai elveket (örök visszatérés, Übermensch, Hajnal) ismerik. Az első három részt alig egy év alatt 1883 -1884 között írta főként Rapalloban (Genova), addigi állandó nyári szállásán  Sils-Mariaban, a svájci Alpokban, valamint Rómában és Nizzában. A negyedik, utolsó részt Mentonban vetette papírra 1884-1885 telén, saját költségén adta ki és ajándékozta barátainak mindösszesen 45 példányban.

 

Wie die „wahre Welt“ endlich zur Fabel wurde...

Ő maga úgy gondolta, hogy nem a nagy teóriák, nagy remekbeszabott filozófiai rendszerek adják egy gondolkodó eredetiségét, nem az, hogy milyen válaszokat ad az élet úgynevezett örök kérdéseire, hanem az, hogy milyen új, releváns kérdéseket képes felvetni. Úgy vélte, hogy ő összességében két ilyet fogalmazott meg:

• Mi a moralitás értéke (eredete és tartalma)? 

Bár a moralitás vizsgálata korábban már másoknál is megjelent, N. azt az értéket vonja kétségbe (vagy értékeli át), hogy a moralitás-fogalom ilyen megbonthatatlan, koherens egész lenne, mint ahogyan kultúránk fölé magasodik, egyfajta megkérdőjelezhetetlen szilárd ponként, Kába-kőként, mint cselekvésünk és gondolkodásunk koordináta rendszerének origója. Ebben a minőségében sajnos a vita, a kritika és és az analízis végét is jelenti a társadalom minden szintjén (kétségbe vonod az én értékeimet????) . A morál genealógiája szerint a jó és rossz abszolút értéke a látszat ellenére hosszú évszázadok méricskélése közben (az ember az értékelő, méricskélő állat) érdekek frigyéből és a hatalom oltárán született, nagyon is alku tárgya volt és vélhetőleg lesz is. 

• A másik kérdés, hogy mi az igazság, (és az igazmondás) értéke?

Mindannyian úgy tanultuk és érezzük, hogy az igazságnak (abszolút és inherens) értéke van, pedig egy konfliktus megértésében, és talán feloldásában éppen az jelenthet előrelépést, ha képesek vagyunk felek, állítások, kijelentések igazság tartalmára rákérdezni, amit pedig sokszor épp az igazságfogalom abszolút értéke miatt meg sem teszünk. A keresztény kultúrkörben más kultúrákhoz képest kiemelkedő és központi az igazság kérdése - nota bene ahhoz, hogy meg tudjam védeni az igazságot, azt meg is kellene ismernem..   Ráadásul a kereszténységben főszerepet játszó igazmondás értéke (benne az önmagunknak való hazugság tilalmával !!) épp egy  olyan rendszerben kristályosodott ki, amely maga is egy hazugságon alapszik - nevezetesen azon, hogy némelyikünk nem azért gyenge, mert ilyen világban született és nőtt fel, hanem mert bűnös. 

Ireneo Funes - az ember, aki mindenre emlékezett.  Borges úgy is nevezte figuráját: "Zarathustra cimarrón"

Máris láthatjuk, hogyan vág húsunkba a nietzschei életmű, mintha csak a jó és az igaz kufárai, a mai politikai szónokok, ripacskrónikák Nostradamusa lett volna. De ez csak a felszín. A legtöbb, amit kapunk tőle, ha van elég toleranciánk és figyelmünk, hogy befogadjuk, egyfajta pszichologizáló, eszme-régészeti ásatásokat folytató, leleplező és új utakat kereső, új lehetőségeket felvázoló, szarkazmussal fűszerezett, minden ízében pozitív, bátorító, gondolkodásra serkentő életmű. A nagy igazságok helyett a reggeli teáról és az édességekről szóló megjegyzései, levelei figyelmeztetnek arra, hogy hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogyan lehetne egyszerűen csak élni, ahelyett hogy morális pátosz mögé rejtett sanda érdekek, szerepek hálójában pergessük napjainkat. Nem fűzött különösebb reményt a szolgai csőcselék demokrácia étoszához, és ugyanezzel a szkepszissel szemlélte a születő, virágzó "szuverén" nemzetállamokat is. Bár száz évnyi hiedelem, hamisítás és rosszakarat avatta a Wille zur Macht, az akarat diadala totalitárius szerzőjévé, valójában undorral figyelte a századforduló gazdagon virágzó imperialista és antiszemita folyamatait.  

Az biztos, ha ma láthatná viszont az életmódtanácsadáshoz használt filozófiáját, ő aki a dogmák, szabályok ellensége volt, nem lenne maradéktalanul elégedett.

Életmód tanfolyam Nietzsche tanítása alapján, a belépés ingyenes

 

Tea, mate, édességek és persze zene

Az életet enni, inni, habzsolni kell. Véleménye szerint a mai kor emberére a legnagyobb veszélyt a modernséggel érkező dekadencia és nihilizmus jelentik. Ez egyben a kereszténység-kritikájának alapja is, ami "természeténél fogva" elfojtja, lekötözi az életre nyitott, figyelő, kibontakozó embert, és megfosztja attól a képességétől, hogy elgondolja, megtervezze magát. Minden alkalommal, amikor felszínre törne a kreatív én, a bűnre figyelmeztető morál megbénítja, amitől az még jobban elgyengül és magába fordulva egyre kevesebb lehetősége marad egy lefelé forduló spirálban. A tevékeny, élettől lüktető diönüszoszi jellemből magában semmit sem sikerült megvalósítania, életimádata sem a szerelemben, hanem leginkább a gasztronómiában keveredett a felszínre.  Nietzsche viszonya a teához szoros, de pragmatikus volt. Minden nap teával kezdett, meg tudta különböztetni a jót a rossztól és azt is értette, hogy a kor viszonyai között a "fogyasztónak" esélye sincs beleszólni abba, milyen minőséget kap.

Összeomlása előtt négy hónappal ezt írja: 

" A teával elszórakoztatom magam. Ezen a nyáron a (Lapsang) Souchong követ mindenhova. Négyszer érkezett tea szállítmányom, és minden alkalommal mást rendeltem (mert a Souchong túl gyenge és az íze sem elég erős nekem.) Ennek ellenére minden alkalommal ugyanazt a Souchongot kaptam!! És persze az anyánk által küldött teák! Mi lehet jobb a fiadnak, mint egy finom Congou (keemun, vagy Quimen). De vedd egy nagy áruházból, vagy szakboltból. A kis élelmiszer-kereskedők nem foglalkoznak vele, ők maguk sem tudják, pontosan milyen fajtát is árulnak."

Tőle kell megtudnunk azt is, hogy a legjobb teák állandóak, és felismerhetőek.

"Végül egy kérés a drága feleségedhez. Három hónapja nélkülöznöm kell a teát, ami pedig igen jót tesz nekem. Az egyetlen tea esetemben, amiben megbízom, és ami be is vált az English Horniman tea, amit  Bázelben is lehet kapni (ha jól emlékszem, a piacon vásároltam annak idején). Kilós fémdobozokban árulják 12 frs-ért. Kérhetem, hogy küldjön nekem egy dobozzal? A csomagolás jól felismerhetően ezé a márkáé. Ebben a teában semmi különös sincs, nem kiugróan finom, de mindig abszolút ugyanolyan  (akár 40 éven át is). Így hát nem válik az ivása kísérletezéssé, mint minden más tea, amit ismeretlenül vásárolunk.."

(Franz Overbecknek 1887.06.30)

A torinói ló pátosza - nagyon is normális idegösszeomlás

Nietzsche életműve és személye is meglehetősen ellentmondásos, finoman szólva is mitizált, amit ő maga is gondosan ápolt és eltakart, attól függően, hogy épp mire volt szükség.

Bár ostorozta a polgári morált és a kultúra terroristájaként szerette feltüntetni magát, sosem vedlette le az akadémikus gőgjét és ruháját és nagyon is sokra tartotta az arisztokratikus és egyéb, a hierarchiát konzerváló címeket. Gyakran elviselhetetlenül dagályos és patetikus, máskor tökéletesen mellélő és prekoncepciózus. Nem egy esetben húgával és anyjával karöltve kifejezetten rosszindulatú cselekedetekre volt képes. Idegösszeomlását  (ami végül egy hosszú, tíz évig és haláláig tartó, egyre súlyosabb demenciába fordult) a pillanat műveként, heroikus jelenetben humanisztikus metaforaként ábrázolják Torino központjában, lakásához közel. 

"Torinó utcáján pillantotta meg Nietzsche, amint egy részeg kocsis ostora alatt vergődött. Az eset világhírű lett: az „Übermensch” apostolából ez a szerencsétlen pária robbantotta ki a lappangó tébolyt. Zokogva, a részvét paroxizmusában tapasztotta arcát a vérző állat fejéhez. S ne ironizáljunk felette: ez az ölelés a század legmegrázóbb ölelése volt." Pilinszky

Az igazság ezzel szemben, hogy Nietzsche állapotában legkorábban már 15 évvel hamarabb megjelentek olyan tünetek, amik aztán egyre súlyosabbra fordultak és 1889. január 3-át megelőzően is a normálistól jóval eltérő jelenetekhez vezettek.  Ilyen volt, amikor meztelenül táncolta a nimfák táncát, amikor mindent, beleértve a papírpénzt is kezdett darabokra tépni, de erről tanúskodnak az utolsó hetek levelei is. Ez egy hosszú folyamat volt, aminek nem volt kitüntetett napja, az önjelölt életrajzírók színezték azzá, dramatizálták mindenféle forrás megjelölése nélkül.

Sokatmondó ellenben, hogy a ló épp maga Nietzsche feljegyzéseiben bukkan fel először május 12-én.

 « Tegnap Diderot-val szólva egy moralité larmoyante (könnyes jelenetet) képzeltem el. Téli táj. Öreg kocsis,aki a cinizmus legbrutálisabb kifejezésével az arcán, a fagyos hidegben lehugyozza a saját lovát. A ló, szegény megkínzott pára, körülnéz, látszik, hogy nagyon is érti, milyen megaláztatásban van része.».

Ezt a jelenetet Nietzsche irodalmi ötletként jegyzi le és használja és előlegzi meg saját történeteként. A történet - már nem hallucinációként - végül valamikor december végén, január elején valósággá válik, de az irodalmi ötlete nem volt eredeti. A Bűn és bűnhődésben Raszkolnyikov egyik álmában bukkan fel a megkínzott ló, pont abban a műben, amit Nietzsche ebben az utolsó időszakában olvasott. 

Az első valóban riasztó tünetek akkor jeletkeztek, amikor Nietzsche hívatta szálIásadóját, a hozzá mindig kedves Fino urat és feleségét és megkérte őket, hogy vegyék le szobája faláról az olajfestményeket és a rájuk aggatott dolgokat  (a falakon természetesen semmilyen kép sem volt). Pár nappal később lelkesült arccal jelent meg náluk, ünnepélyesen bejelentve, hogy ünnepnap van, az utcák fényben úsznak, a király és a királyné jön meglátogatni őt szobájában, amit ő templomként rendezett be. 

Egy nap aztán, amikor Fino úr a Pó melletti úton, Torino egyik szép főútján sétált, egy csoportot látott, ami lassan haladt felé, a csoport közepén két rendőr kísérte a "professzort". Amint észrevette őt, Nietzsche örömében a karjába vetette magát. A két rendőr elmesélte neki, hogy a "nagybajuszú erdészt" az egyetem árkádjain túl találták, egy ló nyakát átölelve, amit nem volt hajlandó elengedni.  Ekkor már tudták, hogy komolyabb baj lehet és orvost hívtak hozzá, Turina professzort. Amikor Nietzsche megsejtette, hogy ki is a doktor kiabálva tiltakozott « Pas malade! Pas malade! », mire barátként mutatták be és így már hagyta, hogy megvizsgálja. Ezután még hosszú, tiszta, zenével teli  időszakok váltakoztak irreszponzív, bezárt periódusokkal.

Aztán lassan nem maradt semmi.

A nyomdára előkészített Zarathustra

 

Elisabeth & Förster

  Nietzsche egy volt a gyanú mesterei (maîtres du soupçon - Paul Ricœur) közül, de nem ezért figyelte gyanakvással:)) a tőle  két évvel fiatalabb húga, (továbbá pártfogója és időnként házvezetőnője), Elisabeth Nietzsche közeledését Bernhard Försterhez (1843-1889), egy meggyőződéses árja nacionalistához.  Förster gimnáziumi tanár volt, a harcos „Berliner Bewegung“ jeles tagja és az  Antisemitenpetition társszerzője. 1880-ban a sajtót és a közvéleményt megosztó Kantorowicz-Affäre néven elhíresült eset során provokálták és bántalmazták a lóvasút zsidó utasait, amiért is rövid úton elbocsátották a gimnáziumból. Az esetnek kulcsfontossága volt Förster későbbi sorsát illetőleg. A bántalmazók, tehát Försterék, természetesen feljelentést tettek a bántalmazottak ellen, ráadásul első fokon sikeresen, ám a fellebviteli bíróság végül őket ítélte el. Ez még csak a hajnala volt a modern antiszemitizmusnak, pár évtizeddel később már megjutalmazták volna őket ugyanzért. Mindenesetre Förster úgy értelmezte (és hirdette), hogy Németország  elveszett, a zsidók martalékává vált és máshol kell az árja hazát keresni, vagy megteremteni. Amikor hírét vette, hogy a paraguayi háborút követő súlyos gazdasági válságban lévő Paraguay szabad föld adományozásával csábít telepeseket, odautazott és két évet töltött Dél-Amerikában. (A háborúban, ami Argentína-Brazília-Uruguay és Paraguay között zajlott, Paraguay lakosságának majd 70%-a, a férfiak 90%-a odaveszett, az ország romokban hevert és óriási szüksége volt munkás kezekre.) 

   A Förster által kiválasztott földterület az Isten háta mögött volt, de legalábbis távol az amúgy is alig civilizált világtól. Az államelnökkel kötött megállapodás szerint Förster 140 telepes család letelepedését garantálta, ennek sikeres teljesítése esetén a kiszemelt föld tulajdonosává vált volna. Ez egyfajta lízingszerződés volt, amit Förster "elfelejtett" részleteiben is kifejteni Németország-szerte tartott előadásaiban a kivándorolni kívánó német családoknak. Hazatérte után, 1885. május 22-én (Richard Wagner születésnapján) feleségül vette Elisabethet, s ezzel Nietzsche sógora lett. Hatalmas lelkesedéssel vágtak munkába hogy a kolonializmus bódulatában megalapítsák „Neu-Germaniát“, az emberiség megtisztulásának és újjászületésének helyszínét. Az elzsidósulásról írt ismertetőkben, majd később a Südamerikanischen Kolonialnachrichten című kiadványban egy új paradicsomi világ képét festették le, kiváló éghajlattal, termékeny földdel, ami ugyan távol állt a valóságtól, de arra alkalmas volt, hogy az újnémet kolonializmus borgőzében élők körében megnyissa az adakozók pénztárcáját Új-Germánia alapítóinak javára. 

Elisabeth Nietzsche

Bernhard Förster 1843-89

 

Az ifjú házasok és tucatnyi család Nietzsche tanácsa ellenére 1886-ban Hamburgban behajóztak és hamarosan meghódították a paraguayi pusztát. Elisabeth mindvégig kapcsolatban állt Nietzschével, akinek leveleiből nem hiányzott az aggodalom és a szeretet, a későbbiekben Försterrel is elnézőbb hangot ütött meg.  Új Németország és "Försterhof"  alapító anyja mindenesetre nem bízta a véletlenre új életének folyását, mindvégig a legeljesebb komfortban élt, egyfajta királynői szerepet játszott, Nueva Germaniát szerényen csak a „birodalmának” nevezte és az élet minden területén a többi bevándorló telepessel szolgáltatta ki magát. "Little Queen of Nueva Germania" immár arról értekezett, hogy hírneve elérte, sőt megelőzi bátyjáét. Az eufóriában még Nietzsche is arról számolt be, hogy a kolónia dolgai jól állnak, a telepesek szorgosan dolgoznak és hogy Förster jó eséllyel indulhat a paraguayi államelnöki címért!! Az elsimulni látszó ellentétek láttán Elisabeth gáláns ajánlatot tett bátyjának,  hogy  vásároljon ő is egy darabka földet az új világban, ami kitűnő befektetés lehet a filozófus öreg éveire. Nietzsche a telepesek népszerűsítő kiadványainak antiszemita hangvétele miatt azonnal és később még legalább tízszer visszautasította az ajánlatot. Legutoljára alig másfél hónappal összeomlása előtt ezzel:

  “A világ minden kincséért sem költöznék egy olyan helyre, ahol, ha nem tévedek, nincs még egy jó könyvtár sem. Köztünk szólva drága Húgocskám, az életben nekem jutott helynek és feladatnak köszönhetően Európában kell maradnom, mert ez a világtudomány központja és nem igazán találtam még okot arra, ami elvenné a kedvemet attól, hogy itt legyek. Ha pedig azokra a változásokra és mozgalmakra gondolunk, amik az eljövendő húsz évben történni fognak, mindenképp szükség lesz egy olyan jól felkészült és hozzáértő megfigyelőre, mint én.” (Nietzsche és Paraguay, Heinz Schneppen)

  Új-Némethonban a kiirtott erdő helyén a vörösbarna talajon dohány, narancs, banán citrom, ananász, és mindenféle konyhakerti növény termesztésével foglalkoztak. A ló viszonylag olcsón beszerezhető volt, minden telepesnek volt legalább egy. Zene és szórakozás nem volt az első években, csak munka és munka.

Pilótajáték

Förster számára  csakhamar világossá vált, hogy az adott körülmények között képtelen lesz fenntartani a kolóniát. 1888-ban egy volt kolónia-tag hazatérve könyvet írt az ígéret földje moszkitókkal borított valóságos arcáról, a telepeseket alaposan próbára tévő éghajlatról, a sosem betartott vegetarianizmusról, a továbbra is szeretett és fogyasztott alkoholról, Elisabethék életmódjáról, mindez egy csapásra véget vetett az anyaországból érkező támogatásoknak. Förster több időt töltött a fővárosban, mint a birtokon, amikor pedig a hitelezőkkel való tárgyalásai végképp megfeneklettek 1889 júniusában egy san sebastinoi szállodában önkezével vetett véget életének, igaz ezt a család vélhetően morális és jogi okokból.mindvégig tagadta.

"Drága barátom,

Fritzsch ügyét a lehető leghamarabb el kell intéznünk, mert két hónap múlva az én nevem lesz a legismertebb a földön. Ami azt illeti, Paraguayban a lehető legrosszabbul állnak a dolgok. A becsapott német telepesek bedühödtek és kérik vissza a pénzüket, csakhogy pénz nincs. Már történtek atrocitások, a legrosszabbtól tartok. Mindez nem akadályozza meg a húgomat, hogy a lehető legnagyobb gúnnyal azt írja nekem október 15-én, hogy végtére is én is híressé akartam válni..  Milyen édes nem ? És persze miféle népséget választottam volna, zsidókat, akik fényesre nyalják  a serpenyőt, mint Georg Brandes? Egyébként "Herzensfritz"-nek szólít.  Már hét éve ez megy.  Anyám még semmiről sem tud, ez az én érdemem. Karácsonyra egy játékot küldött: Fritz és Lieschen címmel ..."

Elisabeth ekkor már tudta, hogy ugyanazon év január 3-án Nietzsche Torinóban a híres lóveréses jelenet után összeomlott és ápolásra szorul. Önmagát hibáztatva Nietzsche állapotának rosszabbra fordulása miatt, végképp nem volt maradása Paraguayban és az elveszett paradicsom királynője hazatért. Innentől kezdve idejét  Nietzsche ápolásának és művei népszerűsítésének szentelte, és hozzáfogott a Nietzsche archívum megszervezéséhez. Tudatlansága, hozzá nem értése és koncepciózus munkamódszere a kéziratok, levelek önkényes átszerkesztéséhez, sőt átírásához vezetett, ami jó időre megpecsételte Nietzsche műveinek sorsát is. Amikor a Führer Weimarban meglátogatta, már teljes gőzzel folyt az életmű elnáciasítása, Elisabeth egyenesen Nietzsche sétapálcáját ajándékozta neki. Hitler részt vett Elisabeth állami temetésén is 1935-ben, előzőleg egy maroknyi német földet is küldött Förster paraguayi sírjára. Talán a paraguayi kaland híre is szerepet játszhatott abban, hogy a második világháború után több német háborús bűnös, köztük Mengele is a környéken húzódott meg.

---

 

Paraguayi yerba mate munkások a század elején.

Nueva Germania és a yerba mate

Nueva Germania lakói a pampa foglyaiként anyagi forrás hiányában maradni kényszerültek. Elveiket csakhamar feladva kapcsolatba léptek a bennszülöttekkel is, de így is jónéhány év nélkülözés, éhezés jutott részükül. Olyan közösség volt ez, ami fájdalomban, nélkülözésben és a hazája utáni vágyódásban született és kovácsolódott össze. 

Az árván maradt kolónia alapítótagok közül Federico Neumann a bukás után nem sokkal 1896-ban Nueva Germaniában, az Augaray Guazú folyó mentén San Pedro de Ycuamandyyú vidékén  yerba mate magvak gyűjtésével és palántázásával kezdett foglalkozni. A mate a dél-amerikai kultúra fontos része volt, Förster is számításba vette, amikor "üzleti tervet" készített a kolóniának.. A guaraní indiánok fedezték fel, majd a jezsuita misszionáriusok dolgozták ki a szaporítását.  Mikor Nueva Germania felépült, már sem indiánok, és több mint egy évszázada jezsuiták sem voltak, akiknek ismerete lett volna a mate gondozásáról. Neumann teljesen a nulláról, önszorgalomból folytatta kísérleteit. Az első 20.000 növény pár éven belül termőre fordult és Don Federico  1901-ben 8000 kilogramm "yerba mate canchada" boldog tulajdonosának mondhatta magát. Úttörő  munkájának köszönhetően alakultak ki a szaporítás, palántázás, termesztés alapelvei, felfedezéseinek köszönhetően San Pedro, Itapuá vidékén és Észak-Argentínában duplájára nőtt a yerba mate hozama. A kolónia kutatásainak köszönhetően Nueva Germaniát ma is a yerba mate bölcsőjének (la cuna de la Yerba Mate) nevezik.  

1948-től unokája, Walter Neumann vitte tovább a céget és Nueva Germaniában gyűjtött matét dolgozott fel és szállított szekereken a Fortín de San Pedro malomba, Barrio Santa Ana de San Pedroban, ahol a mate elnyerte végleges formáját. Innen a ma is ismert yerba mate brand neve (Yerba Fortin) , mert 1951-ben Don Walter Neumann megvásárolta a Fortín malmot  Alberto García Ricarditól. Az immár Yerba Fortín néven működő vállalkozás stabil és gyümölcsöző kapcsolatot épített ki több mint 100 yerba termesztővel főként Nueva Germania, San Pedro, Tacuati, Lima területéről. Ez a kapcsolat az alapja az összetéveszthetetlenül intenzív ízt adó mate gyártásának. A mai tulajdonos és vezető Klaus Neuman, aki arra emlékeztet, hogy a bevándorlók úttörő munkásságának köszönhetően vált a vad-félvad növényből tiszta, biztonságosan fogyasztható, remek minőségű mezőgazdasági termék.

Fő elvük a természeti környezet és a benne élő ember, főként a bennszülött guaraní indiánok környezetének tisztelete. Kemikáliáktól mentes termesztés, szigorúan válogatott limitált termés. A feldolgozott leveleket 12 hónaig természetes környezetben érlelik, aminek során a mate eredeti éle tompul, az íz kiteljesedik, új ízharmóniák jelennek meg. Ugyanebből a kolóniából több márka is szárba szökött egyébként pl. Don Gerard (Gerardo vagy Kejá) Neumann de Nueva Germania,  ”SABOR NORTEÑO" nevű matéja.

Der tägliche Morgen-Genuß von Maté

Meglepő, de a matét épp a paraguayi kalandnak köszönhetően Nietzsche is ismerte, sőt részben átvette nála a tea szerepét, ez emlékeztette húgára, aki "magát immár teljesen Dél-Amerikának és a Yerba maténak szentelte."

A Fortin és a paraguayi yerba mate eredetétől eltekintve Nueva Germania  ma is létezik.  Ma is szegény, elmaradott vidék, kerületeit compañíasnak nevezik, ilyenek Rincón, Costa Sur, Costa Norte, Chamorro Cué, Isla Sola, Prosperidad, Arroyo Atá, Barrial, Loma Pucú, Isla Guazú és Tacuruty. Az alapítók leszármazottai főként Costa Norte, Costa Sur és Tacuruty kerületekben élnek, ahol gyakran találkozhatunk Németországra és az alapítókra utaló családi- és  utcanevekkel.  Érdemes belenézni az alul megtekinthető kisfilmbe, tanulságos milyen sok kenyeret képes pótolni a fajgyűlölet és a nacionalizmus. Érdekes adalék, hogy a filmben látható Fischer család megpróbált visszavándorolni Németországba, de nem tudták hitelt érdemlően bizonyítani német származásukat.

Paraguay mate ipara jól van és fejlődik, aki matézik, tudja, hogy a paraguayi maték a legerősebbek közé tartoznak. A főbb termőterületek viszont ma már az Argentin határ közelében Itapua környékén vannak. A Nueva Germania területén volt egykori mate ültetvényekből alig maradt valami, csak a helyi áram nélküli múzeum emlékeztet arra, hogy Nietzschének köszönhetően itt kezdődött a modern yerba mate története. 

Elisabeth paraguayi kalandja széles körben ismert volt, de részleteiben 1990-ben tárták fel.  2006-ban már Himnuszt írtak Nueva Germaniának, majd valaki fantáziát látott abban is, hogy Nietzsche nevével jelzett matét - az egyetlen autentikusat - dobja a piacra. A kulcsszó a filozófus neve mellett az antioxidáns volt.

 

 

 

Irodalom: 

Nietzsche összes itt:  http://www.nietzschesource.org

Fortin mate itt.

Ben MacIntyre: Forgotten Fatherland: The Search for Elisabeth Nietzsche 1992

HEINZ SCHNEPPEN: Nietzsche und Paraguay: der Philosoph als Bauer? 

journal Nietzscheforschung  https://doi.org/10.1524/nifo.2001.8.jg.249

Anacleto Verrecchia: La catastrofe di Nietzsche a Torino   Einaudi 1978.

és sokminden más

filmek:

Pablo Sigg:  Der Wille zur Macht (doc., 2013), I, of Whom I Know Nothing (doc., 2014), Lamaland - Part I (2018).

Gabriel Muro:  Un suelo lejano  (A Faraway Land )  2017

 BBC Candida Pryce-Jones: Nietzsches kleine Schwester. Die Karriere einer Fälscherin,

Interjú tanárommal Vajda Mihállyal, akitől még épp sikerült elbúcsúznom. Az emberen túli ember. 2023. november 27.

 

Mai utcatábla

Nachgelassene Fragmente Herbst 1

NB manche Schicksale muß man hinuntertrinken, ohne sie anzusehn: das verbessert , wie beim Maté-Trinken, ihren Geschmack.

 

Folytatás következik:

尼采在中國  avagy: Nietzsche Kínában (és mindenhol)